Erdély-Barót Nemzetközi Tánc és Tornafesztivál 2007. május 3-7. Adományokat gyűjtöttünk erdélyi árva gyerekeknek.

 

 

Azt hiszem életem legjob képeit készítettem, és remélem sok kellemes élményt fogtok általuk újra átélni!Nehéz volt a közel 1000db képből ezeket kiválasztani.

Hálás köszönet a SÜTŐ TOURS-nak és a BALAI BUSZ Kft-nek a nagyon kedvező feltételekért, nélkülük nem jött volna létre az utazás. Továbbá köszönet Lukácsné Alasz Irénke néninek, hogy minden sportoló utazásához anyagilag hozzájárult.

TÖRTÉNETEK, ÉRZÉSEK egy másik világról!

Újra kijutottuk Erdélybe.Nehéz lesz írni errõl a pár napról, mert nehéz az érzéseket betükkel kifejezi, és annyi minden történt öt nap alatt, hogy nem is lehet leírni.3-án délután értünk Dévára az árvaházba.Az udvaron éppen az ovisok játszottak.Mindenki vitt plüss állatokat és azzal leptük meg õket. Csillógó szemmel nyúltak az ajándékokért. Úgy szorították a játékokat, mintha legféltettebb kincsük lenne. Sokuk az elsõ pillanattól ragaszkodott ahhoz, aki megajándékozta.Hamarosan kb 200 gyermek gyûlt össze az udvaron, a táncbemutatót várva.Kisebb nehézségek után elkezdtük. Kitörõ örömmel és csodálattal fogadták a táncosokat.A műsor után a nevelők kértek bennünket, ha tudunk menjünk ki nyáron és tartsunk egy tánctábort a gyerekeknek, hiszen az otthonban semmire sincs lehetőségük.Leraktuk a felejánlások egy részét, és indultunk tovább.Kb 20 órával az indulás után értünk Uzonka fürdőbe a szállásra.Péntek délután elmentünk a Szent Anna tóhoz, amiben a hidegtől és a náhány fokos víztől(két nappal elötte még éjjel -4 fok volt)eltekintve sokan megfürödtek, hiszen, ha az oroszlánok elhatároznak valamit, nem lehet őket eltántorítani.Szent Anna után meglepetésszerűen elmentünk Tusnádfürdőre, az ottani árvaházba.Nagy volt a meglepetés, a vezető nevelő azt sem tudta mihez is kezdjen.Mikor elmondtuk miért is jöttünk még nagyobb lett az öröm.Akkor már jöttek a gyerekek is a hírre.A pénzadományokból vettünk gyümölcsöt, amit valószínűleg még soha, vagy csak nagyon ritkán ettek.Az első pillanattól éreztük, hogy itt tényleg nagy szükség van az adományokra.A picik a náluk kétszer nagyobb zsákokat is vinni akarták.Néhány zsákot kivéve, amit Barótra szántunk, mindent odaadtunk.

Arra gondoltam, mi lenne, ha mi öltöztetnénk új ruhákba a gyerekeket. Büszke vagyok rátok táncosok, büszke arra amilyen lelkesedéssel, komolysággal vállaltátok fel ezt a feladatot, amilyen tiszta szívvel vettétek pártfogásotokba az árva kisgyerekeket. Megható volt látni a büszkeségeteket, amikor jöttetek megmutatni az eredményt, és az új ruhába bújtatott gyerekek csillogó szemét.Emlékeztek arra, mikor valamelyikőtöknek modta egy kisláy, hogy "úristen, még soha nem volt ennyi ruhám",arra amelyikük az első garnitúra után már nem keresett többet mert neki az is elég volt, amelyik picire bármit adtatok, midegyikben gyönyörű lett, és a macis pólós kis srácra? Ezekért a pillanatokért érdemes élni! ! !Láttam, hogy minél tovább maradunk annál nehezebb lesz az elválás, hiszen egyre erősebb lett a ragaszkodás a gyerekek között, ilyen rövid idő alatt is.Bármennyire fájt mennünk kellett és ezt sajnos nekem kellett kimondani!Nincs rosszabb egy fájdalmas búcsúnál! Biztos vagyok abban, hogy azóta többen más szemmel látjátok a világot!

Folyt köv..

A képek örök emlékek, melyekkel mindent újra átélhettek.

 

 

Attila